Tavalyelőtt, az első motorom korábbi tulaja, Toncsi vendégül látott minket (Tomi barátomat és jómagam) Hermagorban, egy pár napra. Akkor meglátogattunk egy-két híresebb hágót az osztrákoknál és az olaszoknál. Sajnos a Grossglocknert csak nagyon sűrű ködben láthattuk, vagyis nem láthattuk. A kb. 30 méteres látótávolság miatt hatalmasat csalódtunk.
 |
| Hát nem volt túl pompás a kilátás |
Az sem segített, hogy vártunk valamennyi időt a csúcson, majd a hegy másik oldalán legurultunk és vissza ismét a csúcsra, pechünkre az időjárás változatlan maradt. Akkor megfogadtuk, hogy egyszer mindenképpen vissza kellene menni, megnézni tiszta időben is Ausztria legmagasabb hegycsúcsát! Tavaly is tervben volt a dolog, de a covid miatt sajnos csak korlátozottak voltak a lehetőségeink és el kellett halasztanunk a dolgot 2021-re.
Szó volt arról is, hogy hármasban megyünk Gábor és Tomi
barátommal, de sajnos csak Tomival ketten tudtuk magunkat szabaddá tenni a túra
idejére. Nem apróztuk el a dolgot, 9 nap volt az időtartam, ami alatt szerettük
volna bemotorozni Ausztria hágóinak többségét. Megterveztem a napi etapokat.
Egy szállás révén nem volt kőbe vésve, hogy melyik nap melyik útvonalat kell
letudni. Ez annyiban szerencsés, hogy ha az adott nap valamelyik irányban esőt
vagy rossz időt jósolnak, akkor mehetünk egy teljesen más irányba.
1.nap: 570 km Érd-Weissbriach
Kihasználva az augusztus 20.-ai hosszú hétvégét már pénteken
elindultunk Ausztria irányába az M1-esen. Toncsi szerzett nekünk korrekt áron
szobákat Weissbriach-ban, szóval az volt az aznapi cél. Az osztrák-magyar
határon csak addig álltunk, amíg a topcase-ből elővettem az uniós oltási
igazolást, a határőr ránézett és intett, hogy mehetünk isten hírével! Csodaszép
20-22 fokos időnk volt aznap, egész jól haladunk és délután 3 órára már a
szállásunkon találtuk magunkat. A tulaj magyar, ahogy a takarítónője is. Aznap
még meglátogattuk Toncsit a munkahelyén, ami 7-8 percnyi sétára volt. Egy pár
pofa sör elfogyasztása és a vacsora után pihenni indultunk.
2.nap: 460 km Loser, Postalm, Pass Gschütt, Pötschenpass,
Katschbergpass.
Nem szerettük volna a turisták által frekventált helyeket
hétvégén bejárni, az ismert problémák miatt, ezért egy kevésbé népszerű úticélt
választottunk. A Loser és a Postalm Panoramastrasse voltak a nap legtávolabbi helyszínei.
A szállásról ezek egész messze voltak, ezért autópályáztunk, hogy minél
hamarabb az élvezetes szakaszokon húzhassuk a gázt. A Loser egy csodaszép
kilátást biztosít, de a Postalm egy kicsit csalódást keltő volt számunkra. Az a
baj, hogy el vagyunk kényeztetve, annyi szép helyet láttunk mostanában, hogy
ami nem nyűgöz le azonnal, azokat hajlamosak vagyunk kisebb lelkesedéssel
fogadni. Persze a Postalm is egy kiváló útszakasz, mindenkinek ajánlom, aki
arra jár, ne hagyja ki!
 |
| Hallstatter See |
 |
| Kilátás a Loser Panoramastrasse-ről |
 |
| Osztrák kis Békás-szoros |
 |
| Postalm Panoramastrasse |
Érdemes odafigyelni arra, hogy az autópályákon előfordulhat,
hogy az alagutakért plusz pénzt kell fizetni a kapuknál. Meglepődtünk, hogy az
egyikért 12 eurót kellett kicsengetni. Minden hágónak, amit a túrán érinteni
szerettünk volna utána néztem és tudtam, hogy melyikért és mennyit kell
fizetni, de ez az alagutas szakasz elkerülte a figyelmemet. Gondoltam, hogy ha
majd visszafelé jövünk aznap, akkor még a fizetőkapu előtt lemegyünk és a vele
párhuzamos ingyenes úton megyünk vissza a szállásra. Nem hülyék ezek az
osztrákok, persze az eggyel korábbi lehajtónál is volt euróbeszedés, csak
alacsonyabb összeget kellett fizetni, azokért az alagutakért, amiken addig a
pontig mentünk át. Sebaj, az alagúttal párhuzamos út a Katschbergpass volt, ami
egy másik napra úgyis be volt tervezve.
Az autópályákon ezen kívül nagyon kell figyelni, főleg
holland és német lakóautós és lakókocsis turistákra. Hajlamosak a belső sávban
90-nel előzni 10-15 autót, kamiont is akár. Hiába lenne helyük besorolni a
külső sávba, nem nagyon zavartatják magukat és amíg nem fejezik be az autósor
előzését, addig nyugodtan tartják fel a mögöttük sokasodó egyéb közlekedőt.
 |
| Egy étterem parkolójában volt egy pár nagyobb termetű motor is |
3.nap: 282 km Malta-Hochalmstrasse, Nockalmstrasse
A nap fénypontjának a Malta-Hochalmstrasse végén található
hatalmas duzzasztógát ígérkezett, viszont az odavezető úton nem hagyhattuk ki
Ausztria legmagasabb vízesését. A Fallbach vízesés a maga 200 méteres
magasságával lenyűgöző látványt nyújt, megéri azt a pár eurót amiért cserébe a
közvetlen közelébe lehet sétálni. A parkolótól csak kétszáz méternyire található.
 |
| Fallbach vízesés |
Miután kigyönyörködtük magunkat, folytattuk utunkat a gát
irányába. Több helyen, (már a fizetős szakaszon) a kicsit szűkebb aszfaltcsík
miatt közlekedési lámpák szabályozzák az átjutást az adott etapon. Felérve a
duzzasztógáthoz hihetetlen látványt nyújt a gát és a környezete. Ilyenkor
mindig rácsodálkozom a hatalmas távolságokra, arra az orbitális térre amit
ilyenkor belátni. Ahogy körbevesznek a hegyek, lelátni nagyon messze a völgybe
és a gát maga is óriási! Szeretném ilyenkor átvenni a hely hangulatát, de
sajnos nagyon nehéz, mert nem sok idő van az ilyesmire egy ilyen túrán. Ha
megteszed az utat a duzzasztógáthoz és rámerészkedsz a tározó falára épített
üvegkilátóra (AirWalk), olyan érzésed lesz, mintha a föld felett járnál.
Tériszonyosok se hagyják ki!
 |
| Hihetetlenül nagy |
Ezek után indultunk visszafelé a Nockalmstrasse irányába. A
fizetőkapujánál érdemes Tour Ticket-et venni, ha a Nockalmstrasse-n kívül a
Gerlos-t és a Grossglockner-t is szeretnénk megnézni, 7,5 eurót lehet vele
spórolni. A Nockalm-on a Eisentalhöhe-nél és a Glockenhütte-nél álltunk meg,
ezeken a helyeken kiépített nagy parkoló, árusok és étterem várja az
idelátogatókat. A kilátás is csodás, az út pedig kellemesen kanyarog.
A szállásunkra visszavezető úton már nem sok izgalomban volt
részünk.
Elhatároztuk, hogy kicsit rövidítünk az etapokon, mert
nagyon rohanósak a napok. Szeretnénk kevésbé elfáradni és többet kiélvezni a
természet csodáiból. A következő napok előre megtervezett útvonalait kicsit
módosítottam. Megnéztem, hogy mik azok, amik kevésbé lehetnek érdekesek és
inkább a lényegi részekre tudjunk koncentrálni. Ezekkel a módosításokkal
spóroltunk magunknak fél-1 órát és 50-70 km-t. De volt olyan nap amikor nem
tudtunk rövidíteni, de annak a napnak minden perce kívánatosnak ígérkezett.
4.nap: 336 km Misurina-tó, Passo Tre Croci, Cortina
d'Ampezzo, Passo Giau, Passo Falzarego
Mivel csillagpontosan zajlott a túránk, ezért
válogathattunk, hogy melyik nap merre induljunk. Ezen a napon azért mentünk az
olaszok felé, mert a többi irányba esőt jósoltak. Olaszországba való belépés
feltétele, hogy egy weboldalon beregisztráljuk magunkat és kell az uniós oltási
igazolvány is. A regisztrációs oldalon rengeteg adatot meg kell adni, ha valaki
rutinos, az 2-3 perc alatt végezhet az adatlap kitöltésével. Nekünk először kb
negyedóra volt, de lehet kicsivel több. Utána kapunk egy e-mailt amiben
láthatjuk a regisztrációnkat és tartalmaz egy QR-kódot. Még jó, hogy előző este
letudtuk a dolgokat és reggel csak húzni kellett a gázt. A határhoz közeledve
kíváncsian vártuk a belépést az olaszokhoz. Hát se határőr, se bódé, semmi sem
volt, vagyis lassítás nélkül kelhettünk át. Akkor minek a regisztráció? Lehet
az országon belül állíthatnak meg, akkor nézhetik meg az adatainkat? Ki tudja,
ez nem derült ki!
 |
| Lago di Dobbiaca |
 |
| Misurina-tónál |
Ahhoz képest, hogy hétfő volt, sok volt a turista, de szerintem a Dolomitokban mindig sokan vannak a nagy nevezetességeknél. A köztes utakon meg alig találkoztunk járművel, szóval jól tudtunk haladni. A Misurina-tó gyönyörű, Cortina d'Ampezzo pedig lenyűgöző, főleg a mellette magasadó hegyekről visszatekintve. A Passo Giau pedig rászolgált a legszebb hágó címre!
 |
| Tre Croci |
 |
| Amerre mentünk mindenhol ilyen szép hegyeket láttunk |
 |
| Cortina d’Ampezzo mellett |
Már a nap felénél jártunk amikor az egyik hajtűkanyar külső
ívén lévő bekötő útra vitt le minket a navi, viszont ott 20 méter múlva behajtani
tilos tábla és egy nagyon keskeny, rossz minőségű, de aszfaltozott út fogadott
minket. Mondtam Tominak az intercomban, hogy megállok megnézni a navit, hogy
miért akar minket levinni a jó minőségű útról? Megálltunk, az út közepesen
emelkedett. Ettünk pár falatot, megnéztem a navit, nem értettük, hogy miért
kellett volna arra mennünk, nem volt arra köztespont sem. (Most megnézve a
térképen sem értem az okát.) Meg kellett fordulnunk, az út tényleg szűkös volt.
Hátra gurultunk pár métert egy kisebb murvás félreálló részhez, oda
betolattunk, majd kis ívben balra elindultunk. Vagyis indultunk volna. Nekem ez
sikerült is, de Tomi amikor szeretett volna balra fordulni, ekkor a lejtős rész
tőle balra esett, kicsit kibillent az egyensúlyából, szerette volna letenni a
lábát, de a talaj túl távolinak bizonyult, ezért úgy ahogy volt eldőlt a
motorral. Én ebből azt vettem észre, hogy egy pár nyögést hallok az
intercomban, meg talán egy szentségelést. Megállok, benézek a tükörbe és Tomit
a motor mellett fekve látom, vagyis alatta. Kérdem mi történt? A válasz az
volt, hogy hát eldőltem a motorral együtt. Vissza kellett rohannom, mert alatta
maradt a lába és nem tudta kihúzni. Leemeltem róla a járgányt, majd
felállítottuk. Karcos lett az egész oldala, sajnos a fényezett rész is,
elgörbült a váltókar, de legalább nem tört le és vissza lehetett hajlítani.
Tomi nagyon fájlalta a lábát, de tudta folytatni a napot. Pont a váz és a talaj
között ragadt a lábfeje, ami oldal irányból jól össze nyomódott. Sajnos csak
motoros cipő volt rajta és nem csizma. Valószínű csizmában kevéssé zúzódott
volna össze a végtagja.
 |
| Itt történt az eset |
A Passo Falzarego volt a következő hágó, ami felé indultunk.
A hágó tetején minden irányban kiváló a látvány, üzletekkel, éttermekkel. A
Valparola-t is megnéztük volna az eredeti útvonaltervben, de azt húztam le
előző nap. Ezek után ugyancsak hibátlan utakon Ausztria felé indultunk. A
határon persze senki sem volt. Tomi folyamatosan sántított amikor leszállt a
motorról, fájlalta a lábát, de tudta mozgatni. Minden felfelé váltáskor
hallottam a küzdelmét az intercomban. Eléggé bedagadt az egész lábfeje mire a
szállásra értünk. Próbálta jegelni, reménykedve abban, hogy másnapra jobban
lesz.
5.nap: 326 km Gailbergstrasse, Plöckenpass, Monte Zoncolan, Kreuzbergpass, Passo Stalle
Ez az egy nap volt fix a túrán, ugyanis nővéremmel
találkozót beszéltünk meg Paluzzában. Nem láttuk egymást másfél éve a covid
helyzet miatt. Monfalcone-ban lakik és onnan jött fel Paluzzába, ahol egy közös
finom olasz reggeli és egy cappuccino volt tervben.
Tomi lába nem lett jobb, reggelre ugyanúgy fájt neki.
Indulás után mondta is, hogy gondolkodik rajta, hogy visszamegy a szállásra
pihentetni, mert minden felváltáskor pont rossz helyen nyomja a váltókar. Végül
úgy döntött, hogy folytatja a napot és mindenképpen szeretne olasz cappuccinot
inni, később meg meglátja, hogy mennyire bírja a lába. A regisztrációt persze
kitöltöttük, de a határon nem volt senki. A Plöckenpass nagy része
hajtűkanyarokból áll, lentről felfelé sokkal élvezetesebb, de mi ezen a napon a
másik irányban haladtunk át rajta.
 |
| Az elmaradhatatlan olasz cappuccino |
 |
| És a toast |
 |
| Nővérkémmel |
A családi találkozó után a Monte Zoncolan felé vettük az irányt, ami a Giro d'Italia kerékpárverseny legendás szakasza, innen kapta a Pokol Kapuja nevet. Az út néhol 22-23%-os emelkedésével tényleg embert- és motortpróbáló. A kerékpárosoknak ez egy olyan hely, ahol megmutathatják, hogy mennyire kemények, ide kezdők nem nagyon merészkednek!
 |
| Kerékpáros emlékmű |
 |
| Monte Zoncolan |
A csúcson található emlékhely meglátogatása után legurultunk
az ugyanolyan meredekségű túloldalon, ahol Tomival különváltak az útjaink. Egy
rövidebb úton visszament a szállásra, én pedig folytattam a napot az eredeti
itiner alapján. Egyedül nem volt olyan jó idegen országban motorozni,
biztonságosnak sem nevezném, kiindulva az előző napi eldőlésből, a komolyabb
balesetekről meg nem is beszélve. Azért végig csináltam a napot, nem hátráltam
meg. Sappada városa nagyon szép és persze a környező utakról a kilátás is
lenyűgöző.
 |
| Sappada |
 |
| Pissandolo vízesés |
A Kreuzbergpasson keresztül közelítettem meg Olaszország
legészakibb részét, hogy a Passo Stalle-n keresztül menjek vissza a határon. Ez
a határhágó egy nagyon szűk, egysávos út, ahol jelzőlámpa szabályozza, hogy
melyik irányba lehet közlekedni rajta. Egy órán belül csak negyedórán
keresztül lehet egyik vagy másik irányba átkelni a hágón. Határellenőrzés
persze itt sem volt.
 |
| Az osztrák oldalról a Passo Stalle irányába |
A szállásra visszaérve Tomi felpolcolt lábbal pihengetett, a
lábfeje nem nézett ki jól. Szóba került, hogy ha nem javul lényegesen az
állapota, akkor hamarabb hazamegy. Szerette volna megmutatni a lábát egy
orvosnak otthon. Nem akart külföldön elmenni kórházba, mert ha begipszelik
neki, akkor hogyan megy haza? Nem szerette volna, ha őt mentővel, a motort meg
trélerrel juttatják haza. Inkább tűrt. Utasbiztosításunk és assistance-unk
persze volt, azzal nem lett volna gond. Végül a terv az volt, hogy a másnap
lesz a vízválasztó. Ha bírja a következő napot, akkor folytatjuk, ha nem akkor
hazamegyünk. Egyedül nem akartam maradni az említett okok miatt.
6.nap: 346 km Felbertauernpass, Gerlos Alpenstrasse, Mittersill, Grossglockner
Tomi lába persze nem javult, de leginkább emiatt a nap miatt
jöttünk el erre a túrára, úgyhogy nem volt mit tenni, menni kellett!
Tavalyelőtt ugye az volt a probléma a Grossglocknerrel, hogy nem láttunk az
orrunkig sem. Ezt idén nem szerettük volna ismét átélni. Az időjárás nem ígért
semmi jót aznapra felhők tekintetében. Megnéztük a webkamera képeket, amik fent
a hegyen voltak, de ködös időt mutattak. Délutánra kicsit több napsütést
jósoltak, de a hegyekben percről percre változnak a dolgok, semmire sincs
garancia. Ezért gondoltam egyet és megfordítottam az aznapi etapot, hogy a
Grossglocknerre délután érkezzünk.
A Felbertauernstrasse fizetős alagútja 5,3 km hosszú, ami a
Grossglockner útjával párhuzamosan fut észak-déli irányba. Mittersill-nél
nyugati irányba mentünk, ahol egy kisebb kitérővel végig robogtunk a Gerlos
Alpenstrasse-n, majd megnéztük a Krimml vízesés 140 méteres zuhatagát (sajnos
csak messziről).
 |
| Gerlos Alpenstrasse |
 |
| Krimml vízesés |
Később Mittersill-ben megebédeltünk egy magyar motovlogger hamburgerezőjében. A finom hambi után célba vettük a Glocknert.
 |
| Az ebéd |
Kegyes volt hozzánk az időjárás, mert egyre szebb, tisztább
időben motorozhattunk. Nem volt 100%-ban tiszta az égbolt és egy-két hegycsúcs
még ködbe volt burkolózva, de a lényeget láthattuk. Nagyon örültünk, hogy nem
kellett ismét csalódnunk.
 |
| A Glockner csúcsát is láthattuk |
Nem adta magát könnyen a Grossglockner, mint ahogy két
hónapja a Transfogaras sem, de behúztuk ezt is és végre láthattuk amiért
odamentünk.
 |
| Útközben volt sok friss forrásvizes kút |
A szállásra visszaérve eldöntöttük, hogy másnap hazamegyünk.
7.nap: 677 km Predilpass, Mangart, Vrsic-hágó, Wurzenpass
Éppen eleget szenvedett Tomi, a lényeget láttuk amiért
idejöttünk, sőt még sokkal többet is. A szebb, jelentősebb látnivalókat ígérő
napokat előre vettük. Két nap plusz a hazaút lett volna még hátra, de ezeket el
kellett engedni. Vagyis kellett volna. Támadt egy ötletem, ha már így alakult a
dolog, hogy haza kell mennünk két nappal korábban, akkor a hazautat toldjuk meg
egy plusz etappal. Az egyik kimaradt napon ugyanis a Predil-hágót, a
Mangart-ot, a Vrsic-hágót, Bled-et, a Bohinj-tavat és még egy-két szlovén hágót
jártunk volna be. Ezen nap első részének bejárása után indulunk haza. Tomit a
fájdalmai ellenére nem volt nehéz meggyőzni, mert a Mangart és a Vrsic-hágó
hamar meghozta a kedvét.
Szóval ismét regisztráltunk az olaszokhoz, persze
feleslegesen. A Predil-hágótól nem vártam túl sokat, de meglepett, hogy
mennyire gyönyörű.
 |
| Lago del Predil |
Az olasz-szlovén határon ugyan volt határőr, de ráérősen cigizett az épület lépcsőjén. Megállnunk sem kellett. A Mangart-ra sajnos nem lehet teljesen felmenni, mert egy kőomlás miatt le van zárva az út legfelső része. Felsétálni nem volt sem időnk, sem kedvünk, főleg Tominak.
 |
| Mangart |
 |
| Eddig lehet feljönni a Mangartra |
Miután lejöttünk végig gurultunk a Vrsic-hágón, ami tele
volt turistákkal, elég lassan tudtunk haladni, de megérte a megpróbáltatásokat.
Hihetetlenül gyönyörű a Triglav nemzeti park.
 |
| Isonzó |
Erről a helyről is elmondható, ami az összes többi
meglátogatott helyről, hogy heteket el lehetne tölteni itt, a környéket
alaposan bejárva. Ezek után nem sok izgalom volt, felhajtottunk az autópályára
és csak tankolni álltunk meg. Vaciláltunk, hogy Szlovénia vagy Ausztria felé menjünk,
végül az osztrák pályát használtuk, mert arra volt matricánk. Utólag megbántam,
hogy erre esett a választás. A szlovének felé valószínűleg jobban lehetett
volna haladni. Az osztrákoknál a legtöbb helyen csak 100-al lehet menni és a
magyar határ környékén autóúton és országúton lehet csak menni. A szlovénoknál
pedig szinte végig autópályán falhattuk volna a kilométereket. Nagyon hosszú
volt ez a nap, hulla fáradtan értünk haza.
Az időjárásról nem sokat írtam eddig. Szóval az első pár napban 20-22 fok volt napközben, reggelente hűvös 14-15 fok volt, de hamar felmelegedett a levegő. A többi napon kicsit hidegebbre váltott, nem egy nap volt, hogy 18 fok fölé nem emelkedett a hőmérséklet. A leghidegebb a Grossglockneren volt -3 fok, a legmelegebb talán 24 fok lehetett.
A második napon, a szállásunktól 10 percnyire kaptunk egy
kevés csapadékot, de még időben felvettük az esőruhákat. A harmadik nap az
olaszoktól visszafelé megálltunk, pont előttünk volt egy kisebb zivatarfelhő,
vártunk 10 percet és egy pár cseppel megúsztuk a dolgot, még egy szivárvány
alatt is átgurultunk. A negyedik nap volt még esős, amikor Tomi visszament a
szállásra, én az olaszoknál szinte csak esőruhában motoroztam. Amikor már egy
órája nem esett és levettem, utána 10 percre ismét fel kellett rángatnom
magamra az újabb nedvesség miatt. Persze 20 perc múlva elállt, de magamon
hagytam és később kiderült, hogy jó ötletnek bizonyult, mert még háromszor
futottam bele kisebb csepegésekbe. A hazaúton volt még zivatar, a magyar határ
közelében nagyobb esőbe futottunk, ami hazáig többé-kevésbé kitartott.
Összességében elégedettek lehetünk az időjárással, soha rosszabbat!
Tartozom még azzal, hogy Tomi lábával mi lett végül? Elment
a dokihoz miután hazajöttünk, megröntgenezték és 3 helyen eltört a lábfeje. Az
egyik csont egy helyen, egy másik meg két helyen. Minden elismerésem neki, hogy
törött lábbal motorozott 1500 km-t. Mondtam is neki, hogy nem sok ember lehet,
aki többszörösen törött lábbal járta meg a Grossglocknert, nem beszélve a többi
helyről! Gondoltam én, hogy nagyon fájhat neki, mert nem olyannak ismerem, aki
mindenféle dolog miatt húzza a száját és sajnáltatja magát. Arra mondjuk nem
gondoltunk, hogy eltört a lába. Azt hittük, hogy csak egy komolyabb húzódás,
szakadás, stb.
Itt is szeretném megköszönni Toncsinak a sok és önzetlen segítséget, a finom kajákat! Köszi!
7 nap alatt 3035 km-t tettem meg 5,19 literes átlagfogyasztással. Közben elég
hangos lett a láncom, szakaszosan megnyúlt kicsit, csereérett lett, most van
benne kb. 30.000 km. Már megrendeltem a szettet!
Idén kipipáltuk a Transfogarast, Transalpinát és Erdély
gyönyörű tájait, Grossglocknert és még sok-sok osztrák, olasz hágót. Jövőre
szívesen mennék meghódítani a Dolomitok több hágóját és a Stelvio-t! Sőt nagyon
jó lenne Montenegro és Albánia hegyei között is gurulni! Meglátjuk!