Az utolsó hosszú túra

Nem, nem nekem!

Tomi már egy ideje emlegeti, hogy fel szeretne hagyni a soknapos motoros túrázással. Már tavaly is mondta, de aztán sikerült még ide-oda elcsábítani. Pontosan nem tudom mit jelent ez részéről, majd később kiderül. A lényeg az nála ha jól értettem, hogy csak 3-4 napos gurulásokban van benne, a motorját is lecseréli egy kevésbé túraképesre. Az utolsó közös hosszabb túránkról mesélnék most egy kicsit. 

Eredetileg úgy volt, hogy Cici is velünk tart, valamint Geri haverja, de ők időközben sajnos lemorzsolódtak, mindkettejüknek közbe jött valami, amire nem számítottak korábban. 

Az úticél Szlovénia volt, szeretünk oda visszajárni. A Mangart ismételt meglátogatása is vágyott dolog volt, szerettünk volna felsétálni a legfelső részére, mert ez korábban Tomi törött lába miatt meghiúsult. A személyes kedvencem a Logarska Dolina is megérdemli az ismétlést és volt még jópár desztináció a tarsolyban. Amikor hallok, látok valamilyen szép vagy érdekes helyet, akkor azt bejelölöm a google térképen, aztán amikor rakom össze a túrák útvonalát, akkor ezen helyek meglátogatását is betervezem, ha vannak azon az adott környéken.

A szállásokat szokásomhoz híven jó korán lefoglaltam, hogy aztán később átvariáljam szinte az egészet, ahogy haladt a szervezés és az újbóli látnivalók betervezése. Az eredeti tervben öt nap szerepelt, de végül hat napos lett a túra. A szlovén túrát kibővítettem Ausztria területére, így szép nagy kört tettünk meg. 

1.nap: 

Az országhatárig autópályáztunk, hogy gyorsabban elérjük Szlovéniát. Külföldön hanyagoltuk a gyorsforgalmi utakat, most is inkább az országok kisebb aszfaltcsíkjain gurultunk. A határtól Mariborig háromszámjegyűeken haladtunk, majd utána a Dráva völgyében futó kellemesen kanyargó, de forgalmas 1-esen, amin dobtunk egy jobbost és a Radlpasson mentünk át Ausztriába. Ott a 69-esen közelítettük meg a Lavamündi szerpentint. Pár éve amikor erre jártunk, elég felhős időjárás fogadott, a környékből csak keveset láttunk, de most kellemes, jó időnk volt. 

Lavamünd után nem sokkal van egy érdekes külsejű magánművészeti múzeum, majd később meglátogattuk a Santa Lucia függőhidat is. 

A szállásunk Bad Eisenkappel-ben volt, a Pension Besser-ben. Bejelentkezés után már nyitották is nekünk az egyik garázst, hogy védett helyen tárolhassuk éjszára a motorjainkat. Nem mintha veszélyes környék lenne, de sok helyen ez az alap.

A Restaurant Cafe Marktstube Bei Alex étteremben ettem eddigi életem legfinomabb sajttal sonkával töltött bordáját.

2.nap:

Egy kiadós reggeli után délre indultunk, a Christophorus sziklarajznál töltöttünk el pár percet.

Majd a Paulitschsattel irányába léptünk át Szlovéniába, ahol az egyik kedvenc panorámautamon megcsodáltuk a Logarska Dolina környékét. Mióta motorozom ez volt az egyik olyan hely, ahová megfogadtam, hogy mindenképpen visszatérek valamikor. Nagyon jó a hangulata, lenyűgöző látvány fogadja ott az utazót. Nagy forgalom nincs rajta, de az út egy pár kilométeres szakasza murvás, lehet sokakat ez riaszt el. Pedig megéri a megpróbáltatás az biztos, nem vészes a szakasz, még sportmotorral is könnyen teljesíthető lenne. A kilátópontnál van egy automata, amit a helyi gazdák töltenek fel a házi finomságaikkal és mi pár euroért cserébe élvezhetjük azokat.

Ezután tettünk egy nagy kört, a Rinka vízeséshez most nem mentünk le, később ugyanazon a határátkelőn mentünk vissza Ausztriába, hogy nem sokkal később ismét Szlovéniában találjuk magunkat, a Seebergsattelen keresztül.

Ez az út vezet a Rinka vízeséshez

Később meglátogattuk a Dovzan Gorge szurdokot, ami kicsit emlékeztet a Garda-tó melletti Strada Della Forra-ra, de csak egy kicsit, annak szépségéhez nem mérhető, de azért csodás hely ez is.

Innen Bled felé vettük az irányt, ahol a tóparton egy, a tavalyi nyaraláskor kiszemelt motoros parkolóban hagytuk a járműveket és lőttünk pár fényképet. 

Tomi korábban talált egy különleges kilátópontot a tó másik oldalán, ahová szeretett volna felmenni, ami Ojstrica névre hallgat. Vele tartottam, kicsit küzdelmes volt, de végül nagyon is megérte. Elég meredek, sziklás köves az egész út, a legfelső része pedig mászós-kapaszkodós.

A Bohinj-tó ezután következett, majd egy alternatív útvonalon folytattuk utunkat Kranjska Gora irányába, ahol a szállásunk volt, a Hotel Krajska Gora.

Bohinj-tó

Meleg idő révén gyorsan átöltöztünk és irány a wellness, ami után tettünk egy sétát a Jasna-tóhoz, ami csak párszáz méternyire volt csupán. 

Jasna-tó

Késő délután révén kinéztünk egy remek éttermet a városban, ahol egy szuper csevapot ettünk, nagyon kellemes kiszolgálásban volt részünk. Az Okrepcevalnica Lacni Kekec grillbárt mindenkinek ajánlom figyelmébe aki a környéken jár. Érkezésünkkor teltház volt, de pár perc múlva már asztalhoz jutottunk, addig pedig hoztak nekünk egy pofa sört. 

3.nap:

Reggel irány dél, a Vrsic-hágón az első megálló egy orosz fakápolna volt, majd még egy pár helyen időztünk kicsit gyönyörködni a tájban.

A Mangart vízesés azt hittem nagyobb durranás, jobbra számítottam. 

A Mangart hágó útdíja motorokra is annyi lett mint autókra, 10 euro. Pár éve még volt különbség a két járműkategória árazásában, de ez mára megszűnt. Felmentünk ameddig csak lehetett, majd gyalogszerrel elindultunk a lezárt területen. Ez a szakasz évek óta zárva van sziklaomlások miatt, persze gyalog és biciklivel mindenki bemegy. Motorral és autóval is járható lenne jelenleg is, de gondolom egy esetleges kőomlás miatt nem vállalják a felelősséget. Elég megerőltető túra a legmagasabb pontig felmászni, de megbirkóztunk ezzel is, mint előző nap a bledi-tónál. Sajnos az olasz oldal teljesen felhőben volt, a kilátás egyenlő volt a nullával abba az irányba. Megérte így is a testmozgás, de tiszta időben még boldogabbak lettünk volna. Na majd legközelebb!

Köd előttem...

A Predil-tó partján ismét tartottunk egy pihenőt, majd később a Napoleon-hídnál is szusszantunk egyet Kobarid mellett, itt rengeteg turista volt.

No filter

Az egyik látnivaló, amit Cici kedvéért terveztem be, az a Nanos hegy volt. Ezt a helyet a szlovén autópályáról jól lehet látni, gondoltuk ha már itt járunk, akkor Cici nélkül is felmegyünk. Az út nagy része aszfaltos, de az utolsó pár km jó minőségű murvás, ami előzetesen nem látszott, mert a google autó nem ment el addig. Ez nem tántorított el minket, annyit simán kibírunk, de egy alternatív útvonalon lehetett csak felmenni a csúcsra, nem azon amit a navigáció mutatott. Odafent a kabócák zajában készítettünk pár képet, a táj nem kifejezetten lenyűgöző, de azért jól néz ki. 

Visszafelé megtaláltuk a navi szerint eredetileg javasolt útvonalat is. Itt kettéváltunk, gondoltam megnézem azt az utat, Tomit elküldtem az ismert szakaszon és lent a két út találkozásánál találkozunk. Ez volt a terv, ami kicsit félresikerült. Az általam választott ösvény első 50 métere egész jó volt, majd egyre rosszabb lett. Egyáltalán nem vagyok az a terepezős típus, holott a motorom tudná, csak én nem. Eddigi életem során csak murvás, kavicsos földúton motoroztam, de komolyabb terepen még nem nagyon. Na, ez a szakasz feladta a leckét rendesen. Próbáltam elővarázsolni az emlékezetemből a terepezésről hallottakat, de folyamatosan bénáztam. Nem akartam eldobni a motort sem, főleg, hogy egyedül maradtam, ezért extra óvatos voltam, pedig az sokszor nem a legjobb választás, inkább a határozottság a célravezetőbb ilyenkor. Elég meredeken lejtett az út, nagy sziklákkal volt teli, a motoromon aszfaltgumi, egy párszor majdnem eldobtam a vasat. 10 perc után elérkeztem egy lépcsőzetes szakaszhoz, ahol megálltam kicsit, megnéztem, hogy hová vezet az út, mert a fák között eltűnt a vége. Ez volt a legnehezebb rész, de vissza nem fordulhattam, meredeken felfelé a nagy sziklás emelkedőn nem tudtam volna esés nélkül felmenni. Végül lassan leereszkedtem, de nagyon necces volt, a végén egy lovakkal teli legelőn kötöttem ki és elértem a találkozási ponthoz. Ez a kis kalandom nagyjából 20 percembe került, de Tomi sehol. Kicsit vártam rá, de akkor eszembe jutott, hogy lehet félreértettük egymást és arra gondolt, hogy a hegy lábánál találkozunk. Próbáltam felhívni, de nem volt térerő. Biztosra vettem, hogy azon az úton, amin ő ment 10 perc alatt leér eddig a pontig, így elindultam én is a hegy lábához. Ez negyed órás kanyargászás, viszont Tomi nem volt lent sem. Felszívódott! Agyaltam, hogy mi lehet a szitu? Felhívtam, de még mindig nincs térerő. Vártam 10 percet, de semmi. Ennél a pontnál már biztos nem ment tovább, mert az egy forgalmas főút volt. Visszamentem, ismét negyed óra, közben agyaltam: lehet elesett és nem tudott továbbmenni azon a murvás szakaszon vagy lehet valamiért később ért a fenti találkozási ponthoz, ahol nem talált engem, ezért elindult a másik úton megkeresni. Nem nagyon értettem a dolgot. Mérgelődtem, hogy miért kellett nekem a másik utat választanom, nemhiába van az a mondás, hogy járt utat a járatlanért el ne hagyd. Nagyot küzdöttem, pluszban még Tominak is lába kelt. Közben visszaértem az aszfaltút felső végéhez, ahol túratársam éppen próbált engem visszahívni, minden rendben volt vele, de nagyon röhögött. Én idegeskedek, ő meg itt röhögcsél! Mondjuk azt még mindig nem értem, hogy miért várta meg, hogy visszamenjek a hegyre és miért nem indult el lefelé ő is? Kiderült, hogy azon a rövid murvás szakaszon ahol magára hagytam, eltévedt. A navija más úton vezette vissza, ő meg hallgatott rá, kb fél órát bolyongott a különböző földutakon a hegyen. Minden túrán 99%-ban én megyek elöl, én "vezetem" a csapatot, mondtam is neki, hogy csak egyszer hagyom magára 10 percre és navival is eltéved azon az úton, amin fél órával korábban mentünk. Több mint egy óra elment ezzel a kis közjátékkal, jó lett volna már a szálláson lenni és kipihenni ezt a napot, meg jó meleg is volt. 

Két nappal korábban kilazult a visszapillantó tükröm szélesítője, amit Cicitől kaptam ajándékba még a szülinapomra. A motoromon minden csavar torx fejű, kivéve ezt az egyet, a szerszámkészletben pedig nem volt imbusz ekkora méretben. Próbálkoztam már mindenféle eszközzel, megoldással, de nem tudtam rajta akkorát húzni, hogy pár úthiba után ne lazuljon ki ismét. Az egyik benzinkúton kértem szerszámot, de nekik sem volt. A motorom tartalékkulcsa pont beleillett a csavar fejébe, de gyengének bizonyult az is, csak elhajlott a szára. Egész nap a tükörrel is kellett szórakoznom, mert folyamatosan csapkodott az egész, marha idegesítő volt!

Postojna központjában volt a szállásunk az Eco Hotel Centerben, kellemes szállás, fedett nagy garázs, de balkáni környék. Leszereltem a tükrömet és bepróbálkoztam a recepciós kislánynál, hátha neki van imbusz kulcsa, ő kinyitott egy kétajtós szekrényt ami tele volt szerszámokkal, kicsit kutakodott majd a kezembe nyomott egy megfelelő méretűt. Megmentette a szitut, ha neki sem lett volna ilyen kulcsa, akkor vissza sem szereltem volna.

A környék tényleg elég balkáni volt, mintha nem is Szlovéniában lettünk volna. Viszont találtunk egy nagyon szuper olasz éttermet, ilyen finom pizzát régen ettem, de ez volt életem legdrágább pizzája is egyben, a maga nagyjából 20 eurojával. 

4.nap:

Az első megállónk egy szlovén függetlenségi háborús emlékmű volt, egy szuper hegyi szerpentin mellett. 

A már többször szóba hozott Menyus javaslatára, a nap egy nagyobb részében a szlovén-horvát határon motoroztuk. Igaza volt, mert kellemes környék, nagyon tetszett nekünk. A Kolpa majd később Kupa határfolyó völgyében futó, többnyire jó minőségű út, a határ szlovén oldalán.

Elhagyván a határutat később próbáltunk az egyik Akrapovic gyárnál képeket készíteni a motorjainkról, ugyanis ilyen gyártmányú kipufogók vannak rajtuk. De sajnos semmilyen elfogadható méretű tábla nem büszkélkedik azzal, hogy milyen kipufogókat gyártanak ott. 

Már ebéd körül jártunk, amikor időztünk kicsit a Krka folyó partján, ahol egész nagy élet volt, főleg a helyiek nagyon élik ezt a kis folyót. A pár utcányi falu egy kis szigeten helyezedik el, nagy hangulatos.

A szállásunk Mariborban volt, közvetlenül a Dráva partján. A Hotel Lent egy remek szállás, szép helyen. Nem olyan egyszerű megközelíteni, mert egy sétálóutcában található, de van saját parkolója, ami sajnos fizetős. Szemben vele van egy gyaloghíd, amin át lehet kelni a folyó felett. Maribor főtere is egész pofás, jókat lehet sétálni a belvárosban és a folyóparton egyaránt.

😄

5.nap:

A Red Bull Ring-et pár éve kihagytuk az egyik túránkon, akkor inkább más irányban motoroztunk, de most kíváncsian vártuk ezt a látnivalót. Pár képet készítünk a bejárat előtt és irány tovább, ez volt az elképzelés. Aztán amikor odaértünk, akkor hallottuk, hogy valamilyen járművek köröznek a pályán, egész nagy hangerővel. 

Nem sok esélyt láttunk arra, hogy be tudjunk menni megnézni, de az épületen belül a látogatói központ mellett elhaladva senki sem állta utunkat, ezért átsétáltunk a pálya alatt és gyorsan a főépületben találtuk magunkat, ahonnan szépen belátható a célegyenes. Kiderült, hogy motoros pályanap zajlik éppen, időben érkeztünk, mert láthattuk őket körözni még vagy negyed órán keresztül. Már ez is szuper élmény volt, hát még ha mondjuk MotoGp hétvége lenne, arra azért szívesen eljönnék ismét. A boxutcába nem lehetett lemenni, de így is nagy meglepetés volt, hogy egyáltalán bejutottunk az épületbe. 

Kerestünk még a pálya mellett egy-két pontot, ahonnan látszik egy pár kanyar, majd haladtunk tovább. Ezután sok látnivaló nem volt betervezve, jót motoroztunk, szép környéken. 

A szállásunk Gaming-ben volt, ahol nem ment flottul a bejelentkezés. Nem várt minket senki és háromnegyed órán keresztül senki sem vette fel a telefont. Ott ültünk és vártuk, hogy bejuthassunk a szobánkba, ami végül sikerült. Kiderült, hogy benne volt a kulcs a zárban, csak be kellett volna mennünk, de ekkor még nem tudtuk, hogy melyik lesz a mi szobánk, ami elég gyenge volt, főleg a fürdőszoba. A Pension Sport egy éjszakára elfogadható. 

Szemben beültünk egy magyarok által üzemeltetett bár teraszára és néztük a sok elsuhanó veterán autót, versenyautót. Valamilyen verseny volt a környéken és pár másodpercenként elhaladt egy-egy akár 80-100 éves jármű. Érdekes volt közúti forgalomban ilyet látni, de ők legalább használják is ezeket, nem pedig csak nézegetik. 

6.nap

Az elmúlt napok meleg, száraz időjárása után, erre a napra esőt jósoltak elég nagy területen. Reggeli után természetesen nem a legrövidebb úton, de utolsó nap lévén elindultunk haza. Mariazellig egy csepp eső sem esett, de utána be kellett öltöznünk. Mariazell központjába nem mentünk be, pár éve már jártunk itt. Gyönyörű környezetben, szuper utakon haladtunk, csak kár, hogy minden vizes volt és keveset tudtunk nézelődni. Erre a környékre simán lehetne egy 3-4 napos túrát szervezni, mert egyáltalán nincs messze. 

A Kalte Kuchl-nél szusszantunk egyet majd délre fordultunk, ahol a Rax-hegységben motoroztunk. 

Semmering mellett az egész környék olyan mint egy terepasztal, vasúttal, viaduktokkal, dombokkal. Hihetetlen az egész! 

Az írottkői szerpentin felé végül nem mentünk el, esőben nem sok értelme lett volna, ezért Gloggnitz után a legrövidebb úton hazaindultunk, a határ után autópályán. Győr környékén hatalmas kocsisorba futottunk, gondoltam a város után jobb lesz a helyzet. Kicsit javult de egybefüggő volt a kocsisor. Még motorokkal is nehezen lehetett haladni és elég veszélyes volt a figyelmetlen autósok között cikázni. A járművek többsége külföldi rendszámos volt. Aztán eszünkbe jutott, hogy a Forma1 hétvége miatt mindenki a másnapi futamra igyekszik. Győrtől valószínűleg Budapestig állt a kocsisor. Azért valószínűleg, mert mi lejöttünk a pályáról Tatabányánál és az 1-es számú úton folytattuk utunkat. Az 1-es út sem volt felhőtlen, mert nem csak mi gondoltuk úgy, hogy arra felé gyorsabb lesz, de itt már a motorokkal gyorsan leküzdöttük az akadályokat. Így is délután négyre otthon voltunk.

Összesen a 6 nap alatt nagyjából 2000 km-t tettünk meg. 

Szuper túra volt és nagyon jól éreztük magunkat, a továbbiakat meg majd meglátjuk.