Irány Korzika!

 A tavalyi balkán túránk olyan jól sikerült a csapatunkkal, hogy még ott elhatároztuk, hogy nem az a túra volt az utolsó együtt. Előkerült több ötlet is, de végül Korzika lett a befutó. Ott közülünk még nem sokan jártak, szép sziget, gyönyörű látnivalókkal, tapadós aszfalttal, mi kell még? 

Hát kellene egy minden szempontból jól összerakott terv is. Menyus magára vállalta a feladatot, bár még ő sem járt a szigeten. Szabi felajánlotta neki a segítségét, majd a tapasztalatai miatt a későbbiekben átvette a stafétát és szinte teljes egészében ő volt felelős a szervezésért. 

Felmerült a tél folyamán több opció is arra vonatkozóan, hogyan jussunk el Korzikára, vagyis a szigetre tartó komphoz. Az egyik ötlet az volt, hogy autók után kötjük az utánfutókat rajtuk a mocikkal vagy nagyobb teherautóval levisszük a őket. A másik lehetőség az volt, hogy fogadunk egy céget, aki lejuttatja a járgányokat, mi pedig repülővel utána megyünk. A harmadik opció, hogy lábon megyünk a kompig is és nem csak a szigeten motoroznánk, hanem keresztül Ausztrián, Szlovénián, a Dolomitokon. A magyar szakaszt, meg egy kis olaszt leszámítva nem pályázunk, végig csak főút és alsóbbrendű utakat érintve gurulunk és hanyagoljuk az autópályákat! Végül ez utolsó megoldás mellett döntöttünk, kivéve az egyik párosunkat Katát és Tomit, ők az első verziót választották.

Na igen, de Savona, ahonnan a komp indulna, az a legrövidebb úton is 1100 km. (Korábban tervben volt Genovai is, de közben megszüntették az a járatot.) Ekkora távot megtenni egy nap alatt autópályát kihagyva lehetetlen, így két napra osztottuk az etapot. Illetve háromra, a nulladik napon munka után Szentgotthárdig lemotorozva, kicsit könnyítettünk a helyzetünkön. 

Még ősszel kitaláltuk az időpontot és a túra hosszát is. Mivel nem a szomszédba indultunk, így nagyon rövidet nem szerettünk volna. Végül a nulladik napot nem számolva 12 nap lett a vége. 2025.05.30-2025.06.10.

Volt olyan szállás, amit már tavaly októberben lefoglaltunk, a kompjegyeket is időben, már januárban megvettük. A Savonából induló éjszakai kompra kabint is foglaltunk, hátha egy kicsit tudunk pihenni, bár nagyon rövidnek ígérkezett az az éjszaka.

Szabi folyamatosan csepegtette az infókat, tervezte az útvonalakat, nagyon precízen összerakott mindent. Télen már megvolt a többi szállás is. 

Összesen 9 motor és 12 ember képviselte a csapatunkat, köztük Tomi barátom is, aki bár tavaly azt mondta, hogy az lesz az utolsó nagyobb túrája, Korzikát meghallva kivételt tett és csatlakozott hozzánk. A túramotorja is megvolt még, szóval az is adott volt. 

0. nap:

Szentgotthárdon a Zsida Panzióban volt a találkozó a többiekkel, este 7 után már közösen sörözgettünk a szállás teraszán, majd előkerültek a bukósisakok a sisakbeszélőkkel és az előzetes bénázás után gyorsan összelőttük őket, hogy mindenki tudjon mindenkivel beszélgetni motorozás közben, már akinek Mesh-képes a kütyüje. Megoszottuk egymással a pozíciónkat a Google térképen, hogy lássuk ki merre jár éppen, ez hasznos lehet ha valaki eltéved valamilyen okból kifolyólag. Átbeszéltük a másnapi és a rövidtávú dolgokat, majd izgatottan tértünk nyugovóra. 

1. nap:

A reggel borongósan indult, volt némi csapadék az aszfalton, de az eső nem esett már. Nem sokkal később már az osztrákoknál húztuk a gázt és lelkesen vetettem bele magam életem eddigi leghosszabb túrájába. 

A lavamündi szerpentin előtt szusszantunk egyet a Soboth-tónál, majd utána, a tavaly megismert Santa Lucia függőhídnál. Az ebédet már Fürnitzben költöttük el egy nagyon finom kebap társaságában. Nem sok kebap-ot, gyros-t, stb. szoktam enni, de ez volt a legfinomabb amit valaha ettem, profi és gyors kiszolgálással párosítva.

Soboth-tó

Santa Lucia függőhíd

A Pontebba-Tolmezzo-Paluzza útvonal nem hiába nyűgözött le korábban, csodás ez a szakasz, ami a Fiume Fella folyó völgyében kanyarog hosszan.

Voltam már többször is a Monte Zoncolanon, a nap későbbi szakasza ezen vezetett volna keresztül, de én már korábban elterveztem, hogy ezt a részt kicsit átszabom magamnak és egy alternatív útvonalon fogok menni, egy a Zoncolannal párhuzamos úton, később pedig ismét csatlakozom a többiekhez. Kiderült, hogy nem csak én gondoltam ezt jó ötletnek és társultak hozzám még egy páran a csapatunkból. Köztük Ati is, akinek szintén 1250 GS-e van, úgy mint nekem. Ő tavaly úgy járt, hogy egy nagyobb túráról hazafelé jövet megadta magát a BMW-ben lévő, másfél éves akksi és az út mellett ragadt 10 órára az osztrákoknál, amíg a biztosító küldött érte egy autómentőt. Ez akkora nyomot hagyott benne, hogy erre a túrára hozott magával egy új tartalék akkumulátort. Amikor megtudtuk, akkor csak nevettünk rajta, hogy ki az, aki pótakksival indul el otthonról?

Pont erről beszélgettünk fent egy hegytetőn egy pihenő után, amikor indultunk volna tovább. Nyomom az indítógombot de semmi, a motorom nem indul, a kijelző sötét. Próbálgatom, de semmi. Mondom nekik, hogy most az én akksim halt meg! Természetesen nem hittek nekem, azt gondolták csak viccelek. Végül belátták, hogy nem kamuzom. Megpróbáltuk bebikázni, de nem lehetett, valószínűleg cellazárlatos lett az egy éves Exide, pedig az előző megállónál még egyből beindult. Nem volt más lehetőség, Ati tartalék akksiját 10 perc alatt beszereltük, pöcc-röff és mentünk tovább. Ha ő nincs ott és nem járt volna így tavaly, akkor szobrozhattam volna ott én is egy pár órán keresztül. Megmentette a túrámat! Köszi Ati!

Csatlakoztunk a többiekhez és érintve többek között Sappadat, Cortina d'Ampezzot és a Passo Giaut, közelítettünk az aznapi szállásunk felé, ami Allegheben volt. Egy nemrég felújított hotelben aludtunk csodás hegyekkel körbevéve.

Egy akksival adósa voltam Atinak, mert nem szerettem volna bizonytalanságban hagyni, hogy mi van ha úgy jár, mint tavaly? Nem hiába hozta magával a tartalék akkut. Persze, tiszta sor, hogy ha nem indul a motorja, akkor az enyémből pótoljuk a hiányt. Szóval próbáltam keresni a neten olyan boltot, ahol lehet kapni az adott akksit és az útvonalunk mellett található, de nem nagyon jártam sikerrel. Este írtam e-mailt több boltnak is, de nem sok reményt fűztem a dologhoz, másnap szombat, így még kisebb volt az esély. 

2. nap:

Reggel beszéltem nővéremmel, aki megpróbált segíteni az akkukereső hadjáratban. Felhívott több helyet, de vagy túl nagy kitérő lett volna, vagy túl drága volt az akku. Kilenc motort nem akartam még plusz nagy kitérőkbe belevinni, úgy voltam vele, majd lesz ami lesz. 

A szállást elhagyva szépen lassan elhagytuk a nagyobb hegyeket és még a délelőtt folyamán érintettük a Garda-tavat, a nyugati partján motoroztunk déli irányba és szerencsénkre nem volt túl nagy forgalom. 

Ebéd után ismét beszéltem nővéremmel, aki végül talált egy motoros boltot, ahol volt megfelelő akku, normális áron, minimális kitérővel. Piacenzaban útba ejtettük ezt a helyet, ahol bár nem volt egyszerű, de meglett az új akksi. Az eladó például csak olaszul beszélt, én hiába hívtam volna fel telefonon. Ekkorra már nagyon elegem volt a témából, de sikerrel zárult az akció. Köszi Gabi, nélküled nem sikerült volna!

A diadal pillanata

Kicsit lenyugodva haladtunk Savona felé, ahonnan a kompunk indult. Genován keresztül vitt az utunk, de ti ha tehetitek inkább válasszátok az elkerülő utat, a belvárosban elég nagy daráló volt. A komphoz bőven időben odaértünk, becheckoltunk, majd vártuk a járatot. Hihetetlenül nagy egy ilyen komp, sosem mentem még ehhez hasonlóval sem. Egy kis késéssel, de befutott, leparkoltuk a mocikat, elfoglaltuk a kabinokat, majd miután a fedélzeten megvártuk, hogy távolabb kerüljünk a parttól, egy gyors zuhany után nyugovóra tértünk. Amúgy a fürdőszobás kabinjaink egész tágasak voltak. Elég rövidnek ígérkezett az éjszaka.

Ki számolja meg, hogy mennyi konténer van a hajón?

3.nap:

Hát tényleg rövid éjszaka volt! Mindenki kómásan kelt, nem hagyják sokáig aludni az embert, korán dörömbölnek a kabin ajtaján. A fedélzetről megcsodáltuk a napfelkeltét, majd gyors csomagolás után a folyosókon vártuk, hogy leengedjenek a járművekhez. A kabint már rég el kellett hagyni, de a garázsba még nem lehetett lemenni, szép kis tömeg gyűlt össze, mozdulni is alig lehetett, a személyzetnek mindig útban voltunk. Kikötöttünk Bastiában és mehettünk utunkra. 

Végre korzikai földre tehettük lábunkat és motorjaink gumijait. Francia földön úgysem voltam még. Apropó gumi, azt ajánlják, hogy új vagy újszerű gumival érdemes érkezni, mert a korzikai aszfalt nagyon zabálja az abroncsok futófelületét, cserébe viszont tapad mint a veszedelem. Sokszor szinte hallani lehet, ahogy kopik a gumi! A túra végére kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását, de azért nem félidős gumival érdemes nekivágni.

Korzika ujjának bejárása volt a délelőtti program, keleti oldalán fel, majd a nyugati oldalán le. Ez a félsziget tényleg úgy néz ki, mintha egy ujj lenne. A sziget legészakibb pontján is jártunk, majd az ikonikus Moulin Mattei volt soron, amit pár percnyi séta után lehet megközelíteni. 

Az ebédet egy útszéli étteremben fogyasztottuk el, ami egy korzikai sonkából, sajtból és egyéb hozzávalókból összeállított szendvics volt. 

Számos gyönyörű megállóhely után a L'lle Rousse-ben található szállásunkra mentünk, ahol 3 éjszakát töltöttünk. Itt találkoztunk csapatunk maradék két tagjával. Az apartmanok jól felszereltek voltak kilátással a tengerre, medencével, a városközpont pár perc sétára, boltokkal, éttermekkel.

18 euro-s pizza

4. nap:

Reggel belevetettük magunkat Korzika alsóbbrendű útjaiba, sok helyen csak egy sávnyi volt az aszfalt. Szép utak, de nagyon lassan haladósak. 

Ezeken az utakon is találtunk bőven látnivalót, majd ebéd után felkerestük Korzika legmagasabb hegyét a Monte Cintot, amire  egy szép völgyben futó aszfaltos zsákút vezet ami fent egy nagy parkolóban ér véget. Kicsit olyan érzésem volt, mint tavaly az Olümposz tetején, a parkolóból nem is lehetett látni a hegyet, csak körben a fákat. Ezen az úton visszagurulva mindenki saját tempójában fedezhette fel a völgy természeti látnivalóit. 

Az itt töltött napok végén, a szálláson vígan használtuk a medencét, csodás idő révén ki tudtuk élvezni a hűsítő csobbanást. Tökéletes szállás volt, bár a hangyák ellepték a motorokat, reggelente százával borították a kétkerekűeket. Nem volt egyszerű megszabadulni tőlük, még az egész napos motorozás után is került elő közülük az idomok alól. 

5. nap:

A napot Calvi tengerpartján kezdtük, majd a Notre Dame de la Serra következett, ahonnan gyönyörű panoráma tárult elénk, visszatekintve Calvi-ra. 

Később a Ponte Vecchiu kerestük fel a Fango-völgyben, a kristálytiszta vízben szívesen megmártóztam volna.

Porto tengerpartján töltöttük az ebédidőt, itt egy kifejezetten motorosoknak kialakított hatalmas parkoló fogadott minket, sajnos nulla árnyékkal. Később egy élvezeteset kanyarogva jutottunk el a Col de Vergio szoborhoz.

A Canyon de La Ruda egy csodás folyóvölgy, ami után már főutakon közelítettük meg a szállást. 

6. nap:

Ideje volt a hátunk mögött hagyni ezt a apartmant és áttenni székhelyünket Ajaccioba, Korzika fővárosába. Persze az odavezető út sem volt unalmas, pontosan megtervezett volt ez is, de ezt egyáltalán nem bántuk. 

Corte városát csak távolról csodáltuk, majd egy nagy kört tettünk a hegyek között, ahol számos kilátópontról élvezhettük a panorámát. 

Az új szállásunk ugyancsak nagyon szuper volt, két nagy apartmant foglaltunk, pont egymás felett. Itt is volt medence, kilátás a tengerre, a kikötőre, bolt, benzinkút a szomszédban.

Kilátás a teraszunkról

Eléggé kifáradtunk az elmúlt napokban, a csapat nagy részének energiatartalékai kiapadtak, egyre gyakrabban került elő egy pihenőnap beiktatásának igénye. Szabival egyeztetve a következő nap mellett döntöttünk, hogy kicsit lazábbra vesszük.

7. nap:

Szabi tele volt életerővel, őt nem lehetett eltántorítani, hősiesen nekivágott egyedül az aznapra megtervezett etapnak, ami ugyancsak csodaszépnek ígérkezett, de a következő  napokhoz képest ezért lelkesedtünk a legkevésbé.  Mi, a többiek a pihenőnapra szavaztunk, de hogy ne unatkozzunk, ezért aznapra is beterveztünk ezt-azt, minimális motorozással egybekötve. 

Így mentünk el az 1550 körül épült Torra di la Paratahoz, ami egy félsziget végén található torony Ajaccio másik oldalán, egy negyedórás sétával lehet megközelíteni a parkolóból. Éppen felújítás alatt állt, így sajnos csak lentről tudtuk megtekinteni. 

Ajaccio-ban született Bonaparte Napoleon, a szülőháza az óvárosban található, ami folyamatosan látogatható, erre közülünk többen is kíváncsiak voltak, ezért felkerestük. Egy bőséges ebéd és egy kis séta után, a szállás medencéjében lazítottunk estig.

8. nap:

A túra egyik fénypontjának Bonifacio ígérkezett, amit ezen a napon látogattunk meg. 

A terv az volt, hogy közös motorozással töltjük a délelőttöt, a várost mindenki saját tempójában fedezi fel, majd visszafelé saját tempós gurulásban térünk vissza Ajaccioba. Persze volt itinerünk is, hogy nehogy elmenjünk a főbb látnivalók mellett. Bonifacio Korzika legrégebbi városa, egy magas sziklán húzódik és a Szardíniáról érkező hajók legfőbb kikötője. A motorokat az ingyenes, kifejezetten motorosoknak kialakított parkolókban hagytuk, majd belevetettük magunkat a város szűk utcáiba. Csodás óvárosi részén órákat el lehet tölteni nézelődéssel és gyönyörű képeket lehet készíteni a szikla szélére épített városról. Először azt hittük hamar letudjuk a város látnivalóit, de akár fél napot is el lehet itt tölteni. 

Visszafelé egy kiváló minőségű, hibátlanul kanyargó főútvonalon haladtunk, nagyon élvezeteset lehetett motorozni rajta. Hihetetlenül élveztük! Szóval nem igaz, hogy mindenképpen kerülni kell Korzikán a "T" jelű utakat!

Relatív hamar visszaértünk a szállásra és Ati javaslatára lementünk egy közeli strandra fürödni a tengerben. Ha már ilyen szép partokat láttunk, akkor nem hagyhattuk ki ezt a részét sem a nyaralásnak. Ezt nevezném tökéletes tengerpartnak, széles, homokos, több kilométer hosszú, közel a parkoló. A víz hőmérséklete kifogástalan volt, engem alig lehetett kiimádkozni onnan. Ezt tényleg kár lett volna kihagyni! 

9. nap:

Igazi zergebaszta utakon motoroztunk a délelőtt folyamán, bár szép helyeket érintettünk, ez az egy-két óra nem volt igazán élvezetes. Rossz minőségű keskeny utak, egy helyen majdnem vissza is kellett fordulnunk lezárás miatt, de kiderült, hogy csak riogatás volt. 

Minden rossz véget ér egyszer és később egy csodás völgyben találtuk magunkat, ahol már az út is lényegesen jobb minőségű volt. Az ebédnek ismét Porto adott otthont, volt aki étteremben, de volt aki boltban vásárolt ételt ebédelt. 

Itt ismét szétdaraboltuk a csapatot, mert a Piana szikláinál egyrészt ennyi motorral egyben nem nagyon lehet megállni, másrészt nem szerettünk volna várni az ebédelő többiekre. Így egy gyors kaja után meglátogattuk a sziklákat. Gyönyörű hely, de kicsit hosszabb szakaszra számítottunk, de azért a szépsége kárpótolt minket és még a sokat fotózott szív alakú sziklát is megtaláltuk. 

A szállásra vezető parti úton láttunk sok gyönyörű strandot, így a terv ugyancsak a fürdőzés volt a délután folyamán. Ami végül elmaradt végelgyengülés miatt, kivette az erőnket az aznapi etap és a fülledt meleg is. Utolsó erőnkkel azért a medencéig levonszoltuk magunkat. 

10. nap:

Irány Bastia és a komp! Sajnos ez a nap is eljött, el kellett hagynunk Korzikát, de most nem az éjszakai komppal, hanem a nappalival, ami Livornoba megy. Ehhez keresztül szeltük a szigetet, időben odaértünk a városba és vártuk az indulást. Nem a leghumánusabb megoldással várakoztatják az embereket a forró aszfalton a kompra várva, semmi árnyék, de még az a jó, hogy nem volt 35 fok, csak olyan 27-28.

Azért egy kis árnyék akadt 

Fent a kompon elfoglaltunk egy pár asztalt egy klimatizált helyiségben, itt töltöttük a következő 5 órát. 

A kikötés után búcsút vettünk Katától és Tomitól, ők másnap már mentek haza az utánfutóra kötött motorral a hátuk mögött, mi pedig átvettük a Pisaban található szállásunkat, ami a ferde toronyhoz elég közel volt ahhoz, hogy gyalog meglátogassuk. Emberek alig voltak, nem kellett harcolni senkivel a szép képekért.

Az éjszaka nem volt túl pihentető, révén rengeteg szúnyog volt a szobákban.

11. nap:

Gyors reggeli után az Ördög hídjának is nevezett Ponte della Maddalena volt az első megállónk, majd egy hosszabb kanyargós útszakaszon végre Toszkánában is motorozhattunk kicsit. Ezután felmentünk az autópályára, mert sok kilométer várt még ránk. 

A nap végcélja Monfalcone volt. Nővérem foglalt nekünk korábban egy szállást a városban, ahol kb. félúton hazáig meg tudtunk szállni egy éjszakára. Köszi Gabi ezt is! Én nála aludtam, kihasználva a lehetőséget. A többiek a pár száz méterrel arrébb lévő hotelben, aminek parkolója szerintem az egyik legbiztonságosabb hely volt a városban, ugyanis tele volt pakoló rendőrautóval. 

Az utolsó közös vacsi előtt ittunk egyet egy bárban, majd egy olasz étterem felé indultunk. Teleraktuk a hasunkat, majd pihenőre tértünk.

12. nap:

A csapat itt három részre oszlott. Szabi az eredeti terv szerinti útvonalon indult haza egy eléggé kanyargós, főleg alsórendű útvonalon a magyar határig. A másik csapat nem szeretett volna sokat kanyarogni, de autópályázni sem, így főútvonalakon haladt. Mi Tomival és Atival a leggyorsabb megoldást választottuk és pályáztunk hazáig, így is 564 km volt a leküzdendő etap. Az utunk nyugisan telt, nem szeretek autópályázni, de így a 13. napra már megedződtünk és meg sem kottyant az út. Persze Trojane-ban azért megálltunk egy fánkra, ahol pont összefutottunk a csapatunk főútvonalon haladó tagjaival. 

Szerintem senki sem bánta meg, hogy idénre Korzikát választottuk. Egy csodás sziget, rengeteg látnivalóval, többnyire jó utakkal, szép természeti adottságokkal. De hívhatjuk az egymillió fekvőrendőr szigetének is, naponta százával vetették elénk magukat, sokszor teljesen értelmetlen helyeken. Annyi aszfaltból amikből ezek készültek sok kilométernyi út készülhetett volna még. 

Többé kevésbé ezeken az utakon jártunk

Az emberek kedvesek, de a francián kívül más nyelven nem nagyon szólalnak meg. Sokszor teljesen alap dolgokat sem értenek meg angolul, például a milk szóra értetlenül néztek.

A közlekedésben nem sok említésre méltó van. A városokon belül a motorosok, robogósok hihetetlen tempóval szlalomoznak az autók között. Nekünk nem nagyon volt konfliktusunk a helyi autósokkal, többnyire figyelnek a motorosokra. A bukósisak és a kesztyű kötelező náluk, ezért is láthattunk olyan motorost akin rövid gatya, cipő, kesztyű és sisak volt csupán.

Az aszfalt tényleg nagyon tapadós, többnyire jó minőségűek az utak.

Az időjárással végig szerencsénk volt, az első napi esős, borongós pár órát leszámítva hibátlan időnk volt. Napközben sem volt túl nagy a forróság, általában 27-28 fok körül alakult a maximum, bár melegebbnek éreztük kicsit, valószínűleg a páratartalom miatt. 

Az árak elég magasak, lényegesen drágább minden mint mondjuk az olaszoknál, a magyar árakhoz képest meg főleg. Korzikán a legolcsóbb hűtőmágnes amit találtunk az 3.33 euro volt, de többség 4-5-6 euro, a pisai ferde torony lábánál meg 1 euro, pedig mind made in china. Egy korsó sör 9 euro volt, egy jobban felszerelt pizza 16-18 euro. Az üzemanyag sem olcsó, még a híresen drága olasz üzemanyagnál is drágább. 

Összesen kb. 3800 km mentem.